WEIHE MÉRNÖKIRODA KFT.

Bemutatkozás, Weihe Mérnökiroda Kft.

Cégünket 2008-ban alapítottuk. Célunk az volt és mind a mai napig is az, hogy a gyógyszeriparban szerzett tapasztalatainkat technológiai tervezőkként kamatoztassuk, tekintettel a vegyiparban és főleg gyógyszeriparban azóta is fennálló gépészmérnök hiányra. Vállalkozásunk alapításakor a személyes sikerek elérése mellett az is a szemünk előtt lebegett, hogy a Kivitelezők számára az adott projekthez biztosítsuk a helyes műszaki előkészítést, aminek hiányát korábbi munkaköreinkben nem kismértékben megéltük.

A cég alapítói kivitelezőként és a beruházói oldalon is több éves gyakorlattal bírnak, amelyhez az azóta eltelt időben nem kevés tervezői ismeret is társult. De fejlődni mindig készen állunk!

Cégünk fő tevékenységi köre a gyógyszeripari (ill. vegyipari) gépészeti technológiai tervezés, amely területeken számos referenciával rendelkezünk.

Technológiai gépész tervezők lévén rendelkezünk az adott gépészeti rendszerek tervezéséhez szükséges kamarai jogosultságokkal és tervezői felelősség biztosítással is.

Eddigi gyógyszeripari munkáinkat főként a Richter Gedeon Nyrt, az EGIS Zrt., ill. a Chinoin Zrt. cégeknél végeztük. Dolgoztunk továbbá sok más cégnél is, a teljesség igénye nélkül ilyen pl. a TEVA Zrt., a Ceva Zrt., a Brenntag Hungária Kft., Donauchem Kft., Bábolna Bio., stb.

Cégünk az említett nagy gyógyszergyárak minősített beszállítója, és rendszeresen bíznak meg minket közvetlenül tervezési és generáltervezési feladatokkal.

Előfordult, hogy cégünket alvállalkozó tervezőként vették igénybe, azonban az ilyen tervezési munkák során, egyeztetve megrendelőinkkel, és a szükséges mértékben, helyi szinten is kivettük a részünket a munkából, mind a helyszíni felmérés, mind a dolgozókkal/képviselőkkel történő közvetlen kapcsolattartás terén. Mindig törekszünk arra, hogy a helyi dolgozókkal és a Megrendelővel az együttműködés zökkenőmentes és konstruktív legyen. Örömmel jelenthetjük ki, hogy eddig ez a módszer bevált.

Generáltervezőként is nagy rutinra tettünk szert. A Weihe Kft. köré szerveződött önálló szakemberek és tervező cégek révén több alkalommal is bizonyítottuk, hogy a Weihe Kft. nagyobb léptékű tervezési feladatok elvégzésére is alkalmas, a projektek szelleméhez igazodó rugalmasság megőrzése mellett.

Számos alkalommal vettünk részt a gyógyszeripari energiaellátó rendszerek tervezésében, rendszeresen veszünk részt energetikai és közmű tervezés jellegű feladatokban is. Az említett feladatok gyakran jelentenek egyfajta határfelületet, amikor az általános épületgépészet és közmű vagy energetikai tervezés csatlakozik a technológiákhoz, így mindkét terület tapasztalataira egyszerre van szükség. Ezt egy „átlagos” nem technológiai tervező csapat gyakran nem látja át, és csak úgy valósítható meg, ha az érintett szakágak a technológus vezetése mellett, együttműködnek. Fentiek alapján azt gondoljuk, hogy bármely gyógyszer vagy vegyipari cégnél előforduló ilyen esetben is célszerű lehet szolgáltatásunkat igénybe venni.